Vacogva sétálok a kihalt utcákon. A hideg macskakövön csak a cipőm halk kopogása hallatszik. A Mystic Grillbe tartok, hogy a keresztanyámmal, Sophiával vacsorázzak. Ez az első estém itt, az új lakhelyemen Mystic Falls-ban, ugyanis búcsút vettem San Diego-tól és egyúttal a szüleimtől is akiknek nem igazán kellettem. Apám hideg üzletember és a magánéletében sem viselkedik máshogy, nem csoda, hogy elhidegültek egymástól a lakberendező, hűvös és fontoskodó anyámmal. Mindegyiknek csak a munkája volt, gyereke természetesen nem. Persze anyagiakban nem szenvedtem hiányt, de figyelemben annál inkább, szóval a sarkamra álltam és kijelentettem, hogy a Sophiához költözöm, ha nem hajlandóak többet foglalkozni velem. Nem hatottam meg őket, szóval most itt vagyok.
Sophiának késő estig bent kellett maradnia a munkahelyén, ugyanis mind rendőrtiszt dolgozik a városnak, és sok volt a papírmunka így csak most, hatra tudott elszabadulni.
Bár szerintem édes mindegy mennyi az idő, én így is úgy is eltévedtem volna.
Dühösen caplatok a kihalt utcákon, a Grill után kutatva, amikor hirtelen, egy magas idegenbe botlok.
- Bocsánat, nem vettem észre! - szabadkozom, miközben megpróbálom visszanyerni az egyensúlyom.
- Semmi baj drágám! - fordul hozzám érdektelenül a pasas. Nagyon magas, sűrű, rakoncátlan fekete hajú és kék szemű, jégkék. - Mit csinálsz itt, még sosem láttalak Mystic Fallsban, vagy bárhol máshol. - villant rám egy lehengerlően magabiztos és sugárzó mosolyt.
- Most költöztem ide, a nevem Lana Dawson. - mutatkozok be.
- Damon Salvatore. - nyújt kezet. Elfogadom.
- És amúgy a Mystic Grill-t keresem. - válaszolom.
- Akkor nagyon rossz helyem jársz az a város másik végén van. - tájékoztat, miközben tovább sétálunk a rossz irányba.
- Hát az szívás, már fél órája bolyongok. - fújom ki a bent tartott levegőt. - És amúgy te mit csinálsz? - érdeklődök.
- Sétálok. - válaszolja kurtán.
- Nincs ahhoz egy kicsit hideg? - borzongok meg. Én még szövetkabátban sem érzem valami melegnek az időt.
- Nem fázom, de valójában csak azért jöttem, mert el kellett szabadulnom az idegesítő öcsém és a lány elől aki ma az ágyát melegíti. - magyarázza fesztelenül az erdőt fixírozva.
- Ah, szóval nem túl jó a kapcsolatotok? - találgattam egy kavicsot rugdosva, egy kicsit kényelmetlenül.
- Az öcsémmel? Valamikor jóban voltunk, de annak már sok-sok éve. És nem rég elvesztettünk valaki nagyon fontosat. Aki mindkettőnk számára fontos volt. - mesélte keserűen. Megsajnáltam.
- Sajnálom. - mondom együtt érzően. Felsóhajt.
- Ne tedd! - felpillant egy pillanatra az égre, elmosolyodik, majd rám néz. - Az élet túl rövid, hogy elpazaroljuk sajnálkozással és gyászolással. Ő is azt akarná, hogy tovább lépjünk. Gyere elviszlek a Grillbe. - mondja, azzal átkarolja a vállam, majd megszaporázza a lépteit.
Nem sokára egy fényes koromfekete Ferrari elé érünk.
- Jó kocsi! - vigyorgok rá, mire ő visszavigyorog.
- Kösz. Na szállj be! - azzal megpaskolja az anyósülést, én pedig kérdés nélkül beszállok mellé.
Az autó szerencsére kényelmes, és jó meleg. Már egészen átfagytam. Március elején itt Virginia államban az idő elég fagyos.
- Elenának hívták! - jelenti ki váratlanul, miközben az utat figyeli. - Szerettem. De ő azt hiszem Stefant szerette. De engem is. - valószínűleg láthatta a kételkedést a szememben, mert mosolyra húzta a száját. - Mondta, hogy szeret, de azt is, hogy ez nem elég ahhoz, hogy elhagyja Stefant. És ezen kívül is voltak.... dolgok, amitől bonyolult volt a kapcsolatunk. - hallgatott egy darabig. - Balesete volt. - szomorúan elfordította a tekintetét.
A vállára tettem a kezem. Megpróbáltam együtt érezni vele.
Nem érzékelem mennyi idő múlva, de azt hiszem gyorsan odaérünk aranyos, kivilágított kis kávézó elé.
- Köszi, a fuvart Damon. - mosolygok rá. Nagyon mélyen, és komolyan néz a szemembe.
- Hm... szerintem felejtsd el amit mondtam neked. Arra amit Stefanról mondtam ne emlékezz! - kemény parancsnak hangzik, nem állhatom meg, hogy elnevessem magam.
- Nem fogom elfelejteni, de ha akarod tehetek úgy, mintha meg se történt volna. Biztosan találkozunk még. Jó éjt, Damon- búcsúzok el, hogy hátat fordíthassak enyhén meglepett jóképű arcának és Sophia felé vegyem az irányt.
Sophiának késő estig bent kellett maradnia a munkahelyén, ugyanis mind rendőrtiszt dolgozik a városnak, és sok volt a papírmunka így csak most, hatra tudott elszabadulni.
Bár szerintem édes mindegy mennyi az idő, én így is úgy is eltévedtem volna.
Dühösen caplatok a kihalt utcákon, a Grill után kutatva, amikor hirtelen, egy magas idegenbe botlok.
- Bocsánat, nem vettem észre! - szabadkozom, miközben megpróbálom visszanyerni az egyensúlyom.
- Semmi baj drágám! - fordul hozzám érdektelenül a pasas. Nagyon magas, sűrű, rakoncátlan fekete hajú és kék szemű, jégkék. - Mit csinálsz itt, még sosem láttalak Mystic Fallsban, vagy bárhol máshol. - villant rám egy lehengerlően magabiztos és sugárzó mosolyt.
- Most költöztem ide, a nevem Lana Dawson. - mutatkozok be.
- Damon Salvatore. - nyújt kezet. Elfogadom.
- És amúgy a Mystic Grill-t keresem. - válaszolom.
- Akkor nagyon rossz helyem jársz az a város másik végén van. - tájékoztat, miközben tovább sétálunk a rossz irányba.
- Hát az szívás, már fél órája bolyongok. - fújom ki a bent tartott levegőt. - És amúgy te mit csinálsz? - érdeklődök.
- Sétálok. - válaszolja kurtán.
- Nincs ahhoz egy kicsit hideg? - borzongok meg. Én még szövetkabátban sem érzem valami melegnek az időt.
- Nem fázom, de valójában csak azért jöttem, mert el kellett szabadulnom az idegesítő öcsém és a lány elől aki ma az ágyát melegíti. - magyarázza fesztelenül az erdőt fixírozva.
- Ah, szóval nem túl jó a kapcsolatotok? - találgattam egy kavicsot rugdosva, egy kicsit kényelmetlenül.
- Az öcsémmel? Valamikor jóban voltunk, de annak már sok-sok éve. És nem rég elvesztettünk valaki nagyon fontosat. Aki mindkettőnk számára fontos volt. - mesélte keserűen. Megsajnáltam.
- Sajnálom. - mondom együtt érzően. Felsóhajt.
- Ne tedd! - felpillant egy pillanatra az égre, elmosolyodik, majd rám néz. - Az élet túl rövid, hogy elpazaroljuk sajnálkozással és gyászolással. Ő is azt akarná, hogy tovább lépjünk. Gyere elviszlek a Grillbe. - mondja, azzal átkarolja a vállam, majd megszaporázza a lépteit.
Nem sokára egy fényes koromfekete Ferrari elé érünk.
- Jó kocsi! - vigyorgok rá, mire ő visszavigyorog.
- Kösz. Na szállj be! - azzal megpaskolja az anyósülést, én pedig kérdés nélkül beszállok mellé.
Az autó szerencsére kényelmes, és jó meleg. Már egészen átfagytam. Március elején itt Virginia államban az idő elég fagyos.
- Elenának hívták! - jelenti ki váratlanul, miközben az utat figyeli. - Szerettem. De ő azt hiszem Stefant szerette. De engem is. - valószínűleg láthatta a kételkedést a szememben, mert mosolyra húzta a száját. - Mondta, hogy szeret, de azt is, hogy ez nem elég ahhoz, hogy elhagyja Stefant. És ezen kívül is voltak.... dolgok, amitől bonyolult volt a kapcsolatunk. - hallgatott egy darabig. - Balesete volt. - szomorúan elfordította a tekintetét.
A vállára tettem a kezem. Megpróbáltam együtt érezni vele.
Nem érzékelem mennyi idő múlva, de azt hiszem gyorsan odaérünk aranyos, kivilágított kis kávézó elé.
- Köszi, a fuvart Damon. - mosolygok rá. Nagyon mélyen, és komolyan néz a szemembe.
- Hm... szerintem felejtsd el amit mondtam neked. Arra amit Stefanról mondtam ne emlékezz! - kemény parancsnak hangzik, nem állhatom meg, hogy elnevessem magam.
- Nem fogom elfelejteni, de ha akarod tehetek úgy, mintha meg se történt volna. Biztosan találkozunk még. Jó éjt, Damon- búcsúzok el, hogy hátat fordíthassak enyhén meglepett jóképű arcának és Sophia felé vegyem az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése